Családi napközijeink:
 
   
  Napközi bemutatása
   

          mesére várva

A TermészetKözeli Nevelés Családi Napközinek a napirendje lehet, hogy egy kicsit szokatlan, ugyanis csak a családi napközi vezetőjének, vagyis nekem van napirendem. Ebbe a napirendbe a gyerekek szabadon bekapcsolódhatnak, de ugyanilyen szabadon teljesen mással is foglalkozhatnak. Utóbbi nem túl gyakran fordul elő, de azért megesik néha.

     együtt szépítgetjük az új babaházunkat
 
Az érkezés és a reggeli utáni első programom a kézműveskedés. Leülök az asztal mellé, és énekelgetés, mondókázás közben valami olyasmibe fogok, ami hasznos, és a kicsik által is viszonylag könnyen követhető, utánozható  (sógyurmázás, nemezelés, papírhajtogatás, festés, stb.). Fontosnak tartom, hogy a gyerekek nap mint nap lássanak maguk körül vidáman végzett munkát, ezért énekelek, dúdolok ilyenkor. Így ez egy három az egyben foglalkozás lesz: dalokat, mondókákat tanulnak a gyerekek a saját tempójukban; alkothatnak a lehető legkülönfélébb anyagokból; a munkát mint örömteli eseményt raktározzák el a fejükben. :)
 
      nem csak a papírra jut ám a festékből

A kézműveskedés után egy kis gyerekjóga következik. Ez olyan vicces, hogy mindenki beszáll, nincs kivétel. Furcsa arcokat vágunk, állatokat utánozunk, nyuszisan vagy sárkányosan vesszük a levegőt. Tényleg nagyon mókás, próbáld ki egyszer te is. ;)

Jóga után uzsonna, aztán pedig irány a szabad levegő. Ha jó idő van, játszótérre vagy a közeli kis erdőbe megyünk. Itt az nyer, aki a legkoszosabb lesz, mert biztosan ő szórakozott a legjobban. Rosszabb időben átsétálunk a könyvtárba, és feltúrjuk az egészet. Persze a végén mindent visszateszek, visszateszünk a helyére.

Ebéd után egy kis meseolvasás közben sziesztázunk egy piciit. Így aki nem alszik, az is jól szórakozik.

Uzsonna után ismét kimegyünk a szabadba, és várjuk az anyukákat, apukákat.

A napirendbe rendszeresen csempészek vadasparki, belvárosi, tiszaparti sétákat is, így aztán
elég változatosan telnek a napjaink.
 
        
ilyen szép színes lesz a padló, ha "véletlenül" kiborul a gyöngyös dobozka







Ajánld oldalunkat!

Megosztás
Szavazz: Ön szerint mi a legfontosabb szempont, ha ellátást keres kisgyermekének? Hol hagyja szívesen, amíg Ön dolgozik?
Bács-Kiskun megye
6421 Kisszállás
Marx utca 9
Telefon, Fax: 20/5291143, fax: 77/457705
Email: egyesulet@csodacsalad.hu
Web: www.csodacsalad.hu

  Hírek, aktualitások

Adószámunk: 19550352-1-03

Köszönjük adója 1%-át!

Csana tanfolyamok időpontjai, jelentkezés

Három Királyfi Mozgalom

Csana állásbörze

Csana fórum a Családineten!

GYIK - szakértő válaszol a kérdésekre a Családineten!

Megjelent az új könyvünk!

Megrendelhető itt !
csodacsalad--fe.jpg



 

 




borkavisign