Az egyesület céljai és feladatai
Az egyesület kiemelt működési céljai:
- az ország egész területén családi napközik alapítása és működtetése,
- a családi napközik tevékenységének összefogása,
- a gyermekjóléti szempontból és az esélyegyenlőséget vizsgálva, a jelenlegi hiányos ellátórendszer fejlesztése, hogy a kistelepüléseken élő családok számára is lehetővé váljon a gyermekfelügyelet biztosítása a szülő munkába állása, vagy az elhelyezkedését segítő képzésen való részvétel.
- a kisgyermekkori napközbeni ellátás biztosításával jelentősen csökkenteni lehet a gyermekek szocializációs hátrányait,
- a gyermekbarát, biztonságos környezet, és a személyiség harmonikus fejlődéséhez szükséges feltételek biztosításának eredményeként a minőségi kisgyermekgondozás a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek szocializációs hátrányainak leküzdése,
- foglalkoztatáspolitikai szempontból a gondozási feladatot ellátó személyek foglalkoztatási inaktív státuszuk megoldása, a családi napközi gondozó jogviszony ellátására felkészülve bekapcsolódnak a felnőttképzésbe, új szakmát tanulnak, amely későbbi életükben más személyes gondoskodást biztosító munkahely elfoglalását is lehetővé teszi,
- a családi napközik szolgáltatását igénybe vevő szülők számára lehetővé tenni, hogy gyermekük felügyeletét megoldva munkát vállalhassanak, vagy olyan képzésen vegyenek részt, amely elősegíti elhelyezkedésüket.
- a területfejlesztés és a hatékonyabb szolgáltatásszervezés kialakítása a kistérségi központok bázisán, elősegíti az adott terület gazdasági fejlődését, a közfeladat-ellátásban is részt vevő szociális gazdaság kialakítását és erősödését.
- a családi napközi az alapellátáson túli szolgáltatásként – speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel vagy más gyermeknevelést segítő szolgáltatással segíti a családokat,
- kis gyermeket nevelő családok részbeni tehermentesítése, a gyermekek felügyeletének megoldása annak érdekében, hogy a szülők munkalehetőségeiket ki tudják használni abban a megnyugtató tudatban, hogy gyermekük napközben megfelelő ellátásban részesül: a gyermek egyéni szükségleteit figyelembe vevő napirend, a közös játék öröme, a derűs légkör eredményeképpen;
Az egyesület működése nyilvános, tanfolyamain, rendezvényein bárki részt vehet.
Az egyesület által végzett közhasznú szolgáltatásból az egyesület tagjain kívül is minden személy részesülhet.
Letölthető dokumentumok (pdf):
- Alapszabály (alapszabaly.doc)
- Csatlakozási kérelem (kerelem.pdf)