EGYESÜLETÜNKRŐL
Céljaink
Csatlakozás
EREDMÉNYEINK, SIKEREINK
MI A CSALÁDI NAPKÖZI? FELNŐTTKÉPZÉS KUTATÁS-FEJLESZTÉS ÖNKORMÁNYZATOKNAK MUNKÁLTATÓKNAK KAPCSOLAT PARTNEREINK OLDALAI



 
 
Egyesületünk céljai
  • az ország egész területén családi napközik és bölcsődék alapítása és működtetése
  • a családi napközik és bölcsődék tevékenységének összefogása, szakmai felügyelete, intézményi hálózatos rendszerben való működtetése
  • ezen intézményi hálózatnak a székhelye a következő: 6421 Kisszállás, Marx utca 9. A telephelyeket külön telephelyekre vonatkozó megállapodások szabályozzák.
  • a gyermekjóléti szempontból és az esélyegyenlőséget vizsgálva, a jelenlegi hiányos ellátórendszer fejlesztése, hogy a kistelepüléseken élő családok számára is lehetővé váljon a gyermekfelügyelet biztosítása a szülő munkába állása, vagy az elhelyezkedését segítő képzésen való részvétel
  • a kisgyermekkori napközbeni ellátás biztosításával jelentősen csökkenteni lehet a gyermekek szocializációs hátrányait
  • a gyermekbarát, biztonságos környezet, és a személyiség harmonikus fejlődéséhez szükséges feltételek biztosításának eredményeként a minőségi kisgyermekgondozás a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek szocializációs hátrányainak leküzdése
  • foglalkoztatáspolitikai szempontból a gondozási feladatot ellátó személyek foglalkoztatási inaktív státuszuk megoldása, a családi napközi gondozó jogviszony ellátására felkészülve bekapcsolódnak a felnőttképzésbe, új szakmát tanulnak, amely későbbi életükben más személyes gondoskodást biztosító munkahely elfoglalását is lehetővé teszi
  • a családi napközik szolgáltatását igénybe vevő szülők számára lehetővé tenni, hogy gyermekük felügyeletét megoldva munkát vállalhassanak, vagy olyan képzésen vegyenek részt, amely elősegíti elhelyezkedésüket
  • a területfejlesztés és a hatékonyabb szolgáltatásszervezés kialakítása a kistérségi központok bázisán, elősegíti az adott terület gazdasági fejlődését, a közfeladat-ellátásban is részt vevő szociális gazdaság kialakítását és erősödését
  • a családi napközi az alapellátáson túli szolgáltatásként – speciális tanácsadással, időszakos gyermekfelügyelettel vagy más gyermeknevelést segítő szolgáltatással segíti a családokat
  • kis gyermeket nevelő családok részbeni tehermentesítése, a gyermekek felügyeletének megoldása annak érdekében, hogy a szülők munkalehetőségeiket ki tudják használni abban a megnyugtató tudatban, hogy gyermekük napközben megfelelő ellátásban részesül: a gyermek egyéni szükségleteit figyelembe vevő napirend, a közös játék öröme, a derűs légkör eredményeképpen
  • a hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségének elősegítése
  • a szocializációs hátrányok leküzdése a közösségi nevelésen keresztül
  • a hátrányos helyzetű településeken élők segítése, részükre színvonalas oktatási, nevelési programok szervezése
  • Tanfolyamszervezés, felnőttoktatás, mellyel a munkanélküliség, az alulképzettség problémája orvosolható, az átképzés lehetősége megoldhatóvá válik
  • Kutatás-fejlesztés, ezzel is elősegítve a jelenlegi tudományos élet fejlődését, valamint kutatásaink eredményével a szakmapolitikai döntéseket segíthessük.