Tárgyi feltételek - játékok
Játékok, játékszerek pedagógiai oldalról A játékok kiválasztásánál a következő szempontokat kell figyelembe vennünk:
Pedagógiailag akkor értékes a játék, ha segíti a tevékenység elindítását. Éppen ezért csekély a pedagógiai értéke azoknak a játékoknak, amelyeket csak be kell kapcsolni, és maguktól zenélnek, fényeket villantanak fel, stb., ugyanis ezek tétlenségre ítélik a gyermeket, és a játéknak pusztán szemlélője, nem aktív részese lesz. Fontos, hogy a kiválasztott játék keltse fel a gyermek érdeklődését, motiválja a sokféle játéktevékenységre, és legyen a korának, érettségének, fejlettségének megfelelő. Ez utóbbi azért fontos, mert a nem megfelelően kiválasztott játék kudarcélményt kelthet a gyermekben. Ha túlbecsüljük a gyermek képességeit, ha úgymond direkt módon „fejleszteni" akarjuk őt, azzal csupa olyan helyzetet teremtünk neki, ami negatív élményekhez segíti, mert a „nem sikerül", „nem tudom megcsinálni", „nem megy", stb. érzés csalódottá teszi, kudarcokat él át, elveszti az érdeklődését, lelkesedését, lelombozza természetes kíváncsiságát, nem elégíti ki játékigényét. Ez a gyermekben feszültséget kelthet, frusztrálttá válik, gátlásos lesz, elveszítheti kezdeményező kedvét, és tétlenné teszi. Nem tud a játékkal mit kezdeni. Mindez előfordulhat abban az esetben is, ha alábecsüljük a gyermek képességeit. Ha olyan játékok veszik körül, amelyek korban már nem megfelelőek, akkor nincs meg a motiváció, nem hajtja a megismerés, érdektelenné válik. Mindez visszavetheti fejlődését, és az állapot tartós fennállása esetén meg is rekesztheti azt. A gyermekek játéka belső motiváción alapszik. Azért játszik, mert játszani jó. Bármivel képes a játéktevékenységre, de azt, hogy a játék legyen a korának, fejlettségi szintjének, érettségének megfelelő, nem téveszthetjük szem előtt. Játékeszközök, játékok A játékok kiválasztásánál először azt kell végiggondolnunk, hogy milyen korú gyermekeket szeretnénk a Családi Napközinkben fogadni, majd az adott korosztály fejlettségi területeit, és az ezekből következtethető érdeklődési területeket jártuk körbe. Az első életév játékainál azt kell végig vennünk, hogy ebben a korban a gyermekek mely területeken fejlődnek leginkább, milyen játékokat helyeznek előtérbe. Az első életévben alakul a fogás, markolás, elengedés, nyúlás. Ezért fontos, hogy a játék, amit kínálunk, legyen könnyen megmarkolható, figyelemfelkeltő színű, ne guruljon el, határozatlan formájú, stb. Erre nagyon alkalmasak a színes kendők (amelyekkel kukucs játékot is lehet játszani), csörgők, rágókák, homokozóformák, gumijátékok, stb. Csörgők kiválasztásánál az a legszerencsésebb, ha kellemes hangú csörgőt választunk, mert az éles, túl erőteljes hangok megijeszthetik a csecsemőt. Ennek az életévnek kb. az utolsó harmadában, a már kúszó, mászó, ülő gyermekeknek már lehet textil labdát, textil könyvet, nagyobb formákat is adni. Például kockákat, amelyeket rendkívül jól tudnak egymáshoz ütögetni, egyik kézből a másikba venni, kidobálni, bedobálni, stb. Ez utóbbihoz biztosítunk vödröket, tálakat, műanyag poharakat, további üreges tárgyakat. Ezekbe bele lehet dobálni, nézni, stb. Gazdag tapintási ingerforrást nyújthatnak a tárgyak, ha felületük nem sima, hanem recés, domború, lukacsos, stb. A változatos játékkészlet választási lehetőséget ad. A választás és ezt követően a kiszemelt játéktárgy elérésére való törekvés a gyermek értelmi képességeinek és akaratának fejlődését is elősegíti. A kúszni, mászni tudó csecsemő mozgáskedvét fokozzák, ügyességét fejlesztik a különböző mozgásfejlesztő játékok.: mászópárnák, hatalmas textil kockák, építő elemek. A második életévben a kéttárgyas manipuláció fokozatosan alakul több tárgyas tevékenységgé. Jellemző az ún. gyűjtögetés, a sorozatalkotás. A gyűjtögetés során a gyermek elvonatkoztat, azaz hasonlót keres, szín, forma, méret szerint válogat. Ennek kibontakozásához szintén jók az üreges játékok, textil szatyrok, kosarak, ahová gyűjthetnek, illetve sok nagyalakú és sok apró különböző és hasonló színű, formájú és felületű játék, amit gyűjthetnek. A gyűjtés, sorozatalkotás szinte észrevétlenül átmegy építésbe. Az egymás mellé, mögé sorakoztatott tárgyak egyszercsak egymás fölé fognak kerülni. Nagyon szeretik az ún. hordó/pohársort, amelyet egymás tetejére helyezve nagy toronnyá építenek (nem beszélve arról, hogy általa megtapasztalják a különböző viszonyításokat, arányokat, a kisebb-nagyobb fogalmát). Lassan az építőkockák is felfelé tornyosulnak, ezért legyen többféle típusú építőelem (fakocka, műanyag, egymásra illeszthető építők). Ebben az életkorban stabilizálódik a járás, ezért a gyermekek szívesen játszanak tologatható, húzogatható játékokkal. Ennek biztosítására kiválóan alkalmasak a babakocsik, bevásárlókocsik, a madzaggal húzható autók, vonatok. Ezeknél külön pozitívum, hogy játékokat is lehet velük vinni egyik helyről a másikra (ezek a tárgyak tökéletesek lesznek később a szerepjátékoknál is). A második életévben már a gyermekek a babákat, állatokat nemcsak tárgyként, hanem „élőlényként" kezelik. Ekkor még nem az a legfontosabb számukra, hogy öltöztethessék a babát, hanem, hogy betakarják, simogassák (a testrészeket rajtuk is elsajátítják), stb. Az ilyen meghitt játékokhoz úgy kellett kialakítanunk a környezetet, hogy nyugodtan tudják a tevékenységet végezni, azaz próbáljunk egy kis babasarkot kialakítani. Célszerű a babakonyha közelében elhelyezni a babasarkot, hogy később, a tényleges szerepjátéknál, már folyamatokat is zavartalanul tudjanak végigjátszani. Hároméves korban a különböző, elsősorban kertben található mászókák, motorok, csúszdák alkalmasak a változatos mozgásigény kielégítésére. Ha tehetjük, akkor a szobában is lehet egy kis csúszda, sátor anyagú alagút, motor, tricikli, hogy mozgásigényüket a szobában is kielégíthessék (ez főként esős időben lényeges). Ebben a korban tovább fejlődik a konstruálás, építés, ehhez kell biztosítsunk megfelelő eszközöket. A szerepjátékok előtérbe kerülésével gondoskodjunk róla, hogy teret és lehetőséget adjunk ezek kiélésére. A már meglévő babasarok, konyhasarok mellé kialakíthatunk egy kis fodrászsarkot, esetleg zöldséges pultot. A gyermekek napjának nagy része azzal telik, hogy főzőcskéznek, leülnek „teázgatni", babát sétáltatnak, altatnak, etetnek, öltöztetnek, ruhákat teregetnek, vasalnak, „frizurákat" készítenek, telefonálnak, takarítanak, orvosost játszanak, különböző ruhácskákba bújnak. Mindehhez a sokrétű, és sokszínű játékhoz kell biztosítsunk eszközöket: színes fazekakat, kanalakat, poharakat, tányérokat, vasalódeszkát, kisvasalót, ruhaszárítót, telefont, orvosi táskát, konyharuhát, terítőt, szoknyákat, kalapokat, táskákat, mellényeket, babaágyat, babakádat, babaruhákat, fésűt, játék hajszárítót, kisseprűt-lapátot, esetleg felmosópamacsot, zöldségeket, gyümölcsöket, bevásárlókosarakat. A fiúk ugyanolyan élvezettel játszanak ezekkel, a -sok laikus számára lányosnak tűnő- játékokkal, mint a kislányok. Szerintünk nem szükséges a szobába, Családi Napközibe pisztoly, kard és egyéb harci eszköz. A fiúk ugyanúgy megtalálják a férfiszerepeket elsajátító játékokat ezek nélkül a játékok nélkül is. Ők lehetnek buszvezetők (székeket egymás mögé állítanak), főnökök, apukák, orvosok, segíthetnek „cipekedni" a kislányoknak, stb. Nem attól lesz valaki fiús, hogy harcol, verekszik, és hasonló típusú tevékenységeket végez. A három és négy év feletti gyermekek tevékenységére szintén a szerepjátékok a legjellemzőbbek, de már a játékok részletesebbek, a szerepek előre kiosztottak lesznek. A meglévő játékok ezeknek az igényeknek megfelelőek. A különbségek a játékok jellegében rejlenek majd. Játékaikban előkerülnek a szám-forma-méret fogalmak, arányok, különbségek, azonosságok, az összehasonlítások. Már nemcsak almát kér vásárláskor, hanem három piros almát, kettő zöldet, stb. Építésnél magas tornyot épít, és nem nagy tornyot. Változás a képeskönyvek, alkotójátékok terén szembeötlő. Amíg az egy-két éves gyermekek az egy ábrás, leporelló típusú könyveket nézegetik, addig a 4-5-6 évesek már a több ábrás, cselekményeket is ábrázoló, könnyen lapozható könyveket részesíti előnyben. A könyv (és ezáltal a mese) kiválasztásánál fontos szempont az életkor. Többféle könyv legyen, és egy féléből több darab. Ha nagy a korosztálybeli szóródás, akkor azt természetesen vegyük figyelembe. Minden gyermek találja meg a korának megfelelő könyvet (de ez a játékoknál is ugyanennyire fontos). Az olvasáshoz, könyvnézegetéshez is legyen egy kis nyugodt kuckó, hogy ne a szaladgáló gyermekek között kelljen ezt a nyugodt tevékenységet végeznie. Az alkotó tevékenységek (rajz, gyurmázás, festés, ragasztás) terén is látványosabb az eszközigény korosztályonkénti lebontásban. A biológiai, az emocionális és a kognitív fejlődés együttesen alakítja az alkotótevékenység jellegét, a hozzá kapcsolódó eszközöket. Rajzolásnál például a legkisebbeknek (kb. másfél éves kor) eszközként vastag, marokra fogható zsírkétát adunk, esetleg ujj festéket, szivacsos végű festéktubust, festékbe mártott szivacsdarabokat, hatalmas papírral. Utóbbinál a földre leterített hatalmas csomagolópapír a legcélszerűbb. Ebben a korban a gyermekek még hatalmas lengővonalakat rajzolnak, a vállból történő lengőmozgásból adódóan. Ekkor még az élmény az, hogy a zsírkréta nyomot hagy a papíron. Később a vállból való mozgás a könyökre, csuklóra, majd az ujjakra centralizálódik. A helyes ceruzafogást nem is nagyon érdemes előbb elsajátíttatni a gyermekekkel. Természetesen a nagy csomagolópapírra történő rajzolás a későbbi életkorokban is élmény. A vastag zsírkéta után bevezethetjük a vastag ceruzát, vékony zsírkrétát, vékonyabb ceruzát, majd az ecsettel történő festést, stb. A nagypapírból fokozatosan lehet áttérni a kisebb méretű lapokra, (később a kisebb tépett papírdarabkákra, díszítéshez). A gyurmázásnál a legjobb a só-liszt gyurma, amelyet később már együtt készíthetünk el a gyermekekkel. Ezt lehet színezni még elkészítéskor, illetve kifesteni a már kész darabokat. A nagyobbaknál már lehet ragasztani, ollóval vágni, stb. Minden alkotó tevékenységnél fontos, hogy ne rajzoljunk fessünk, gyurmázzunk előre, ne minősítsünk negatívan, folyamatosan dicsérjünk, és ne dobjuk ki (főleg a gyermek szeme láttára) a kész alkotásokat. Tehát ezekhez a tevékenységekhez is biztosítsuk a megfelelő mennyiségű és több típusú eszközt. Az alkotótevékenységeknél fontos tudni (és következetesen betartatni), hogy asztalnál végezzük azokat. Alkalmasak erre a célra azok az asztalok, amelyeknél étkeznek a gyermekek, de célszerű a tevékenység alatt viaszosvászonnal letakarni, mert azok könnyen tisztántarthatók. Asztali játékok továbbá a különféle formaillesztők, fűzősjátékok, Montessori-torony, dominó,valamint nagyobbaknak a képlottók, társasjátékok, táblás logikai játékok. Kerti játékok A játszóudvar a gyermekek aktivitására, mozgásigényük kielégítésére a legalkalmasabb terület. Az udvaron feltétlenül lennie kell homokozónak, mert a gyermekek nagyon szeretik a homokkal történő játékokat, a lapátolást, a homok ujjak közötti szitálását, a különféle formák, alakzatok létrehozását, lerombolását, újra és újra alkotását. A homokozójátékok mennyisége legyen elegendő a Családi Napközibe járók számára, sőt inkább több legyen, mint eggyel kevesebb. Minőségileg fontos, hogy strapabírók, könnyen tisztíthatók, biztonságosan használhatók legyenek. Lehet az udvaron kis házikó, ahova beülhetnek, elbújhatnak, csúszda, kis mászóka, és különféle járművek (tricikli, motor), tologatható játékok (talicska, játék fűnyíró). Nyáron, amikor a nap legnagyobb részét a szabadban töltik a gyermekek, kirakhatunk asztalokat (akár a szabadban történő reggelizéshez, tízóraihoz, uzsonnához), hogy ilyenkor is legyen alkalom az alkotásra, a nyugodt, leülős játékokra. Ezenkívül nyáron még kitehetünk is medencéket, amelyekben pancsolhatnak (árnyékolást meg kell oldani), vagy halacskákat pecázhatnak, vízimalmozhatnak, stb. Télen a szánkó mellé kitehetünk gyermek-hólapátot, vödröket, mert a gyermekek imádják a havat vödrökbe gyűjteni, lapátolni. Ősszel legyen alkalom, és eszköz a lehullott levelek gyűjtögetésére, a különböző termények (amelyek lehetnek gyermekek mellett) vödörbe, kosárkákba szedésére. Tavasszal lehet együtt virágot ültetni, locsolgatni, stb. A kert számos lehetőséget nyújt a gyermekek játékára, a rohangálás, fogócska, labdajátékok mind önfeledt élményekhez juttatják őket. |